Keresés ebben a blogban

2014. január 5., vasárnap

A négy napkeleti bölcs

Bizony, négyen voltak a napkeleti bölcsek, akik útra keltek, hogy köszöntsék a Megváltót, aki Betlehemben született.


A negyedik bölcs, Artaban, nem ért oda időben a találkozóra, majd Betlehembe is már későn érkezett meg. Pedig mindenét eladta, hogy ajándékot vihessen Krisztusnak, három nagyon értékes drágakővel indult útnak. Azért késlekedett mégis, mert mindig az útjába akadt egy segítségre szoruló, vagy beteg ember, akit istápolnia kellett, sőt, még a kincseit is fel kellett használnia, hogy gyógyíttathassa a beteget, vagy valahogy máshogy segíthessen. Harminchárom évvel később találta meg aztán, akit keresett, és bocsánatot kért, amiért "cserbenhagyta". Ő azonban azt mondta neki: "Hiszen egész életedben engem szolgáltál, valahányszor egy rászorulón segítettél.".

(forrás: A negyedik király, könyv, illetve film Artabanról)